Átadásra került az Év Adományozója és a két Év Közössége Díj

Nagy örömünkre szolgált, hogy a mai napon átadhattuk az Év Adományozója Díjat Gál Anita Diánának, akit a Hatvanezer Fa Egyesület jelölt a díjra.

Idén rendhagyó módon két civil szervezet is elnyerte az Év Civil Közössége Díjat! Olyan sok szavazat érkezett, hogy a döntés szinte lehetetlen volt – így mindkét szervezet megérdemli az elismerést, így a Körös Motoros Karitatív Egyesület, valamint a Medgyesegyházi Nebulókért Alapítvány képviselőinek is díjat adhattunk át.
💬 Köszönjük a rengeteg szavazatot és támogatást! Ez a díj nemcsak róluk, hanem rólatok is szól.