Új felhívások a Városi Civil Alap keretében

Értesítjük a civil szervezeteket, hogy megjelentek a Miniszterelnökség által biztosított forrásból „A Városi Civil Alap keretében „civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása 2024.” című alprogram pályázati kiírásai.
A Városi Civil Alap célja, hogy az 5000 fő feletti településeken székhellyel rendelkező civil szervezetek részére is elérhetővé tegye azon célok támogatását, amelyek a Falusi Civil Alap terhére támogatásban részesülhetnek.

A pályázatokat a Nemzetpolitikai Informatikai Rendszeren keresztül (NIR-ben) lehet benyújtani.

A pályázatok benyújtására az alábbi időszakban van lehetőség:
2023. szeptember 1. 10 óra 00 perc – 2023. október 2. 12 óra 00 perc

A BGA Zrt. a kiírás vonatkozásában elektronikus és telefonos ügyfélszolgálatot tart fenn, mely elérhető a +36-1-795 9601 telefonszámon,
hétfőn, szerdán és pénteken délelőtt 9-től 12 óráig,
kedden és csütörtökön 13-tól 16 óráig.