Békéscsabán járt az “Együtt. Újra” címet viselő fotókiállítás

A vándorkiállítás helyszíne a Csabagyöngye Kultúrális Központ volt.

A Nemzeti Ifjúsági Tanács által indított és a Miniszterelnökség támogatásával megvalósuló fotópályázat célja az volt, hogy megmutassa a járvány csúcspontja után újrainduló programok legszebb pillanatait. A fiataloknak szóló kiírásra beérkezett pályaművek hűen tükrözik azt a sokszínű munkát, amelyet a civil közösségek végeznek.
A versenyre 81 fotót küldtek be olyan 18 és 35 év közötti fiatalok, akik aktívan részt vesznek valamilyen civil szervezet tevékenységében. Békés megyéből két fő részesült díjazásban❗

A megnyitón Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára köszöntötte az egybegyűlteket. A fotókiállításról szólva kiemelte: a legfontosabb, hogy ugyan korlátozásokkal, de újraindulhatott az élet a civil közösségekben és ezt a képek is jól demonstrálják.