Együtt. Újra.” A civil közösségi élet újraindulásának bemutatása fiatal szemmel-fotópályázat

A Nemzeti Ifjúsági Tanács (NIT) fotópályázatot hirdet, amelynek célja a civil szervezetek programjainak és a közösségi élet újraindulásának bemutatása.

A Miniszterelnökség együttműködésével és támogatásával indított fotópályázatra valamely civil szervezettel kapcsolatban álló, 18-35 év közti fiatalok 2021. július 26-tól szeptember 19. éjfélig jelentkezhetnek egy fotó benyújtásával, mely a pályázó szerint a leginkább tükrözi a hazai civil közösségi élet pandémia utáni újraindulását. A beérkezett pályaműveket szakmai zsűri bírálja el, a legjobb fényképek pénzjutalomban részesülnek, illetve közönségszavazásra is sor kerül majd a NIT Facebook-felületén egy különdíjért.

A pályázat részletei és a kép benyújtására létrehozott felület a https://egyuttujra.hu/ oldalon érhetőek el.

Az októberben esedékes díjátadó ünnepséget követően a zsűri által kiválasztott 20 legjobb fényképből vándorkiállítás indul!