Kapcsolatot teremtünk!

A Békés Megyei Civil Információs Centrum – a Civilek Napja alkalmából – Kapcsolatot teremtünk címmel rendezett információs napot a média meghívásával (Békés Megyei Hírlap, behir.hu, Beol.hu, 7.tv) 2020 január 31-én, pénteken Békéscsabán. Az eseményen összesen 26 fő vett részt (többek között a megyei önkormányzat tagja, a megye településeinek polgármeseterei, civil üggyel foglalkozó tisztségviselői, kormányhivatal munkatársa), akik 11 településről érkeztek. A rendezvényen Schriffertné Lócskai Henriett, az Egyensúly AE Egyesület elnöke bemutatta az egyesületünk eddigi munkáját, mely kiterjedt a nappali és közösségi ellátásra és az Európai Unió által finanszírozott pályázatok részletes ismertetésére. Külön kitért arra, hogy az intézmény idén januártól birtokolja a Civil Információs Centrum címet. Kiemelte, bár már a tervezés időszakán túl vagyunk, de még mindig keressük a kapcsolatot azokkal a szakértőkkel, akik a civil szervezetek segítségére állnak.  Nyitvatartási időben (hétfőtől péntekig 8:00-16:00) és előre egyeztett időpontban, illetve telefonon és emailen tudnak munkatársaink és tanácsadóink a hozzánk fordulóknak segíteni. Az eseményen Gyebnár Péter, a Fenntartható Térségért Alapítvány elnöke ismertette a Magyar Falu Program 2020-as lehetőségeit az 5000 főnél kisebb települések számára, részletesen kifejtette, hogy milyen infrastruktúrális fejlesztésekre, beruházásokra, ingatlan és közlekedési eszköz vásárlásra van lehetőség. A program zárásaként ismertettük, hogy a megye civil szervezeteinek hírlevelünkben információs lehetőséget biztosítunk, ahol a szervezetek rendezvényeikről értesíthetik a többi Dél-alföldi civil szervezetet, valamint weblapunkon „gyakran ismételt kérdések” fül, és civil kereső kerül kialakításra.  Az „Év Civil Jogásza” az „Év Civil Könyvelője” cím meghirdetésre került, melynek ünnepélyes átadása a Civil bál keretei között lesz megvalósítva 2020. február 8.-án.