Naprakész információkat továbbítottak a civileknek Mezőberényben

Civil gazdálkodás képzést szervezett szerdán Mezőberényben, kedden pedig Mezőkovácsházán a Békés Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ – tudtuk meg Herczegné Számel Annamáriától.

A központ szakmai vezetője a beol.hu-nak elmondta, a kezdeményezés az előző évig nyúlik vissza, amikor első alkalommal hívták életre a programot.

Dr. Varga Imre László érdekes előadást tartott /Fotó: Jenei P./

– Legfontosabb célunk, hogy széles körű tájékoztatást nyújtsunk a megyében tevékenykedő civil szervezeteknek a törvényi, jogszabályi háttér változásairól, a gazdasági lehetőségekről és különböző pénzügyi kérdésekről – fogalmazott kérdésünkre Herczegné Számel Annamária. Tavaly Békéscsabán és Szarvason hívták életre az eseményt, idén pedig Mezőkovácsháza és Mezőberény adott otthont a képzésnek. – Nagyon fontosnak tartottuk, hogy a megye több helyén is jelen legyünk, helybe vigyük az információkat, ne a civileknek kelljen utazniuk. Változások várhatóan minden évben lesznek, mi pedig igyekszünk majd más és más helyszínt választani az interaktív programok számára.

A szerdai mezőberényi rendezvényen Siklósi István polgármester és Herczeg Számel Annamária köszöntötte a megjelenteket. A képzésen számos fontos témát érintve előadást tartott dr. Varga Imre László közgazdász (Magyar Nemzeti Bank), Nagymihály János munkajogi szaktanácsadó és dr. Kopcsák Zoltán ügyvéd.

Forrás: beol.hu