CÖKA segítség felajánlása
“Örömmel értesültünk, hogy a napokban kiírásra kerül(t) a Falusi Civil Alap, melynek keretében az 5000 főnél kisebb lélekszámú településeken székhellyel rendelkező civil szervezetek a Nemzeti Együttműködési Alapon túlmutatóan, infrastruktúra fejlesztésre és programszervezésre is nyitott kerettel. Nem szabad elfelejtenünk, hogy nem csak az állam által biztosított forrásokra kell építenünk civil szervezeteink működését, hanem meg kell próbálni …. Tovább
Magyar Falu Program – Falusi Civil Alap
Magyar Falu Program – Falusi Civil Alap A Magyar Falu Program célja az 5000 fő lakosságszám alatti települések hátrányainak enyhítése, így többek között az alapvető szükségletek kielégítését segítő szolgáltatásokhoz, közszolgáltatásokhoz való hozzájutás biztosítása, illetve olyan fejlesztések megvalósítása, amelyek vonzóvá teszik az ott élők, illetve a letelepedni szándékozók számára ezeket a településeket. A Kormány kiemelt figyelmet …. Tovább
Összefoglaló a Civil törvény és a NEA rendelet módosító rendelkezéseiről 2020.
Összefoglaló a Civil törvény és a NEA rendelet módosító rendelkezéseiről 2020. Az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény (a továbbiakban: Civil tv.) módosítása Összeférhetetlenségi szabályok módosítása a Nemzeti Együttműködési Alap és a Magyar Falu Program támogatásai tekintetében Jogszabályi megjelenítése: Civil tv. 53.§ …. Tovább
Tájékoztatás a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény szerinti – éves – beszámoló kiegészítő mellékletével, illetve a KSH adatszolgáltatással kapcsolatban
Kedves Partnereink! Ajánljuk szíves figyelmetekbe a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény szerinti – éves – beszámoló kiegészítő mellékletével, illetve a KSH adatszolgáltatással kapcsolatos információkat: A számviteli törvény szerinti egyes egyéb szervezetek beszámoló készítési és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 479/2016. (XII. 28.) Korm. rendeletben (a továbbiakban: Korm. rendelet) 2020. január 1-jei hatállyal módosítások léptek életbe, amelyek a civil szervezetek …. Tovább
Figyelemfelhívás a Civil Marketing Kft. megtévesztő megkereséseivel kapcsolatban!
Az OBH 2020. március 27-én figyelemfelhívást tett közzé az internetes oldalán a Civil Marketing Kft. megtévesztő tevékenységeivel kapcsolatosan: https://birosag.hu/hirek/kategoria/ugyfeleknek/figyelemfelhivas-civil-marketing-kft-megteveszto-megkereseseivel Az elmúlt napokban ismételten több bejelentés érkezett az Országos Bírósági Hivatalhoz, mely szerint: – a Civil Marketing Kft. telefonon keresi meg a civil szervezeteket azzal az indokkal, hogy ők vizsgálják felül, javítják ki az éves beszámolót, …. Tovább
Civil szervezetek által az idős, krónikus beteg embereknek nyújtott segítség a koronavírus-járvány idején
Tisztelt segítségre szoruló Honfitársaink! A Békés Megyei Civil Információs Centrum összegyűjtötte a megyében lévő olyan civil szervezeteket, amelynek tagjai, önkéntesei a koronavírus-járvány idején segítséget tudnak nyújtani az idős és krónikus beteg embereknek bevásárlás, gyógyszer kiváltás, ügyintézés stb. során. A mellékelt – folyamatosan bővülő – táblázat tartalmazza ezen a civil szervezetek adatait az Önök számára, hogy …. Tovább
Rendelkezzen az összevont adóalapja után befizetett személyi jövedelemadó 1+1%-áról!
Idén legkésőbb 2020. május 20-áig van lehetőség a magánszemélyek, hogy rendelkezzenek az összevont adóalapjuk után befizetett személyi jövedelemadó 1+1%-áról. Ha Ön nem rendelkezett még az szja 1+1%-áról, azt a bevallásától függetlenül a 2020. rendelkező évben május 20-áig megteheti. Rendelkező nyilatkozatát a legegyszerűbben az e-SZJA online felületen töltheti ki, ahol a program automatikusan vizsgálja, hogy a …. Tovább
Tájékoztató -E-recept
Tájékoztatunk Benneteket, hogy szerdától (2020.04.06) e-recepttel is kiválthatók a gyógyászati segédeszközök, így a vércukormérő tesztcsíkok is a gyógyszertárakban. A témával kapcsolatos rövid tájékoztató videó az alábbi linken érhető el: https://www.youtube.com/watch?v=ioPS0N6PIIY
MÓDOSULT A HATÁRIDŐ! – 2020.szeptember 30-ig kell a civil szervezeteknek benyújtani a 2019. évi beszámolókat
A mai naptól hatályos a Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak mérséklése érdekében szükséges adózási könnyítésekről szóló 140/2020. (IV. 21.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) Ezen a linken tudjátok megnézni a jogszabályt: https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=A2000140.KOR&fbclid=IwAR2LOdnt_HuoA7lz5aSLLGKVMfbKD3_ImU4c1FNhZsYByRCGk_vNoy1VPxo